Kezdjük egy kis fogalmi tisztázással: amit epernek hívunk, az szamóca, a valódi eper eperfán terem, amit mi szederfának hívunk, a valódi szeder meg nem fán, hanem bokron terem… JÓ MI?!
SEHOGY!!!
Hogy miért?
Magyarországon kétfajta eperfa ismert, a fehér- és a fekete eperfa. Ám mindenféle rasszizmus nélkül mondhatjuk, hogy mint pálinka alapanyag, mindkettő egyaránt problémás. Irtó gyorsan romlik, a szedése igazi rabszolgamunka, ha végre megérik, rögtön leesik a földre, földdel szennyeződik, azaz alaposan át kell mosni, savtartalma és cukortartalma is alacsony. Ha valaki mégis arra adja a fejét, hogy cefrét készítsen belőle (mert pálinkája azért tagadhatatlanul ízletes), lelke rajta. Próbáljon 100 liter cefrét összevarázsolni kínkeserves munkával, aztán főzze ki, hogy legyen — kis túlzással — 5 liter eperpálinkája. HAJRÁ! Ám mindenképp kérje szakember tanácsát (mondjuk a miénket).
És ez ugyanúgy igaz a szamócára is.
Ha már eperfa, akkor a pálinkafőzés szempontjából mi sokkal értékesebbnek tartjuk magát a fáját, amiből remek eperfa hordókat lehet készíteni. Ez, akárcsak a meggyfa hordó, igazi kuriózum és a benne érlelt pálinkára különleges hatással van. Színe vörösessárgára változik és ugyan veszít alkoholtartalmából, ám íze selymesebbé válik és kiegészül az eper zamatával.
De ha már magával a gyümölccsel is akartok valamit kezdeni, természetesen szívesen segítünk néhány tanáccsal.
Íme néhány:
— Szedjétek le és egyétek meg!
— Szedjétek le és adjátok oda a nagymamának, főzzön belőle lekvárt!
— Szedjétek le és adjátok el a Haribonak, hadd csináljon belőle gumicukrot!